Tornák : XIII. Dunakanyar Nemzetközi Labdarúgó Torna, Vác |
XIII. Dunakanyar Nemzetközi Labdarúgó Torna, Vác
2010.08.07. 23:11
Összefoglaló a tornáról: A b.gyarmati felkészülés közben kaptuk a meghívást a hétvégi négyes tornára, melyet köszönettel elfogadtunk, bár a fáradtság már nem csak a gyerekeken érződött a két hetes táborozás után. Péntek délutáni mérkőzésünket a váci vlse csapata ellen játszottuk egy szép környezetben lévő pályán, Vácrátóton. A 2x30 perces mérkőzést nagy elánnal kezdtük és rövid idő alatt több gólos előnyre tettünk szert és nem mellékesen mindezt tetszetős játékkal. A váci csapat elvétve jutott át a felezőn. A második félidőben tovább növeltük az előnyt és most ellenfelünknek is sikerült gólt elérnie. Egy oldalról elvégzett szabadrúgás után egyik védőnkön megpattant a labda és az elmozduló kapusunk mellett becsorgott a hálóba. -végeredmény alább olvasható
A szombati napon ismét korán kellett ébrednünk, hiszen 9 órakor várt ránk a Levice elleni mérkőzés. Már a kezdő sípszó után odaszögeztük ellenfelünket a kapu elé és a 4. percben egy remek kényszerítőzés, majd beadás után megszereztük a vezetést. Meddő mezőnyfölényünk a 20. percig tartott, de helyzeteink kimaradtak, ellenfelünknek viszont sikerült betalálnia, majd erre gyorsan válaszoltak a srácok egy fejes góllal, és a félidőre egy gólos előnnyel mentek pihenni. A második félidő elején is mi támadtunk többet, de ellenfelünknek sikerült gólt szereznie a félidő közepén. Már csak 3 perc volt hátra, amikor egy szép kombinatív támadásvezetésünk után a védők mögé emeltük a labdát, melyet támadónk átvett mellel, majd azzal a lendülettel lábbal kapura is lőtte, így megynyertük ezt a mérkőzést is.
A Gyöngyös elleni mérkőzés "rutinfeladatnak" tűnt és a játékosok is elhitték, hogy könnyedén győzhetnek. Így is volt a 4. percig. Ekkor gólt szereztünk a hatodik helyzet után, majd ismét sorra dolgoztuk ki a helyzeteket 8 emberrel támadva, de gólt csak a 25. percben szereztünk újra és két gólos előnnyel fordultunk. A szünetben egy kis szerkezeti átalakítás és egy apró "fejmosás" után már úgy játszott a csapat, ahogy kértük. Ennek eredménye alább olvasható, mely akár két számjegyű is lehetett volna. Ezzel a győzelemmel eldőlt, hogy csapatunk megynyerte a két napos tornát és egy különdíjat is sikerült begyűjteniük. A díjátadásra a váci stadionban került sor.
A két napos tornán részt vevő csapat: Szalay A., Baranyi D. (kapusok)- Molnár M., Bauer P., Rosner B., Takács K.- Kleisz M., Kócsa T., Hajdi Z.,-Torda P. Takács P., Szalánszki G.; Velemi A., Soós D.;
1. nap:
Vác VLSE-UTE 1-7 Kleisz M., Bauer P., Rosner B., Torda P. 2, Szalánszki G.2
2. nap:
SK Slovan Levice-UTE 2-3 Torda P 2, Szalánszki G.
Gyöngyös -UTE 0-8 Bauer P. 2, Szalánszki G. 2, Kleisz M., Takács P., Velemi A., Kócsa T.,
Végeredmény:
1. UTE
2. SK Slovan Levice
3. Vác VLSE
4. Gyöngyösi SI
A torna gólkirálya: Szalánszki Gergő
Gratulálunk az egész csapatnak! Hajrá UTE '98!
|